A tegnapi egész napos nyári "zápor" után ma gyönyörű időre ébredtünk. Így a korábban megbeszélt programhoz tartva magunkat délelőtt vége felé elindultam bicajjal a Vincennes parkba, megünnepelni a Dalai Láma 75. születésnapját.
A címben említett pagodák a park "Porte Dorée" melletti csücskénél vannak, a Daumesnil-tó partján. Valójában egy 1931-es gyarmati kiállítás épületei, a nagyobb pagoda (eredetileg Kamerunt képviselte a kiállításon) 1977 óta a tibeti buddhizmus párizsi központja. Itt található Európa legnagyobb Buddha-szobra, egy 9 méteres ülő aranyozott Buddha.
Mikor megérkeztem, a kellemes árnyas kertből füstölő illata szállingózott és imádság hangja szűrődött ki. Belépve a lhassai Potala palota képével díszített színpadon több láma imádkozott, kántált. A fűbe letelepedve és szemem becsukva teljesen Ladakhban éreztem magam, a monoton kántálás valami kellemes álomszerű állapotba ringatott. Körülöttem Párizs teljes tibeti kolóniája tízóraizott a fűben.
Vágottszemű tibeti gyerekek futkároztak, és számomra érthetetlen (tibeti) nyelven gagyogtak édesen.
Majd egy láma, aki direkt erre az alkalomra érkezett Dharamsalából (ahol az imigráns tibeti kormány székel többezer menekülttel körülvéve) előadást tartott a tibeti buddhizmusról.
A kellemes délelőttöt egy feledhető Dhal Baat zárta (Nepálban hányásig lehet enni ezt az alapvető ételt, főtt rizs, lencseszósszal), amit a 12 eurós belépőért kaptunk, s amit ráadásul el kellett felezünk Gabival, mivel a résztvevők nagy száma miatt nem volt elég kaja.
A délután kevésbé volt izgalmas, a fénypont a tibeti templom (ami kívülről teljesen úgy néz ki, mint a Ladakhban megismert kolostorok, festésével, dekorációjával együtt) meglátogatása volt. Majd egy hosszúra nyúlt politikai beszédet követően végre a táncosok foglalták el a színpadot, s tradícionális táncokat mutattak be.
Bár szervezésből csak 2-es alát adnék a szervezetnek, de azért egy egész kellemes fél napot töltöttünk el a párizsi (s hozzá kell tenni) jómódú tibetiek társaságában.
A még mindig forrón sütő nap alatt fél 5kor elindultunk bringával (én rollerrel) a belváros felé. Az árnyas Daumesnil úton végiggurulva bejutottunk a Bastille-hoz, a Marais negyedben lévő kedvenc éttermünk felé igyekezve, ahol már Galien várt ránk.
A gyenge ebéd után megjutalmaztuk gyomrunkat Párizs legjobb tarte tatin-jével. Ez egy eredetileg normand almás süti (így néz ki: http://www.vinogusto.com/blog/fr/wp-content/uploads/2008/10/tarte_tatin.jpg ), amit a legjobb tejföllel kérni. Itt, a Les Philosophes brasserie-étteremben olyan karamellesre sütik, hogy ettől válik a világ egyik legjobb desszertjévé! (a Les Philosophes a Rue VIelle du Temple elején van, a Rue de Rivoli-tól kb száz méterre)
És még mindig nem volt vége a napnak! A nap az égen ezerrel ontotta melegét még 6kor is, mikor felálltunk a Les Philosophes teraszáról, így jobb híján bemenekültünk egy légkondis moziba, hogy megnézzük Alain Chabat filmjét a világ négy különböző táján élő 4 babáról.
A hazabicajozás után egy hatalmas tál saláta, vörösborral koronázta meg a szép napot.
Ilyenkor (is) mondom azt, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy teljesült az az álmom, hogy Párizsban élhetek!
Mindig erről álmodtam, s aztán egyszer ölembe hullott (mert így akartam) a lehetőség.
Erről Oscar Wilde egyik idézete jut eszembe:
"Fontos, hogy elég nagy álmaink legyenek, hogy ne veszítsük őket szem elől, miközben kergetjük őket"
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlés